Petőfalvi-Jenei Nikolett

vagyok, a békéscsabai csapatot erősítem hordozási tanácsadó minőségemben.
2008-ban költöztem a városba, itt ismertem meg ugyanis a férjem - így itt ragadtam. :)
2014 márciusában született meg kisfiunk, Patrik. Nem lehetek eléggé hálás érte, hiszen neki köszönhetően lett óriási szerelmem a hordozás, ami ma már nem csak a kisfiam miatt része az életemnek.

Timit gyógytornász szakmájából eredően ismertem meg, szintén a kisfiam kapcsán. Azonnal megvolt köztünk az összhang és nem kellett sok idő a közös tervezgetésekhez. Előbb megálmodtam a Békéscsabai Babahordozó Klubot majd megalapítottuk. Ezután együtt, kéz a kézben elvégeztük a ClauWi hordozó iskola alapképzését - így mindketten hordozási tanácsadók lettünk.
Már a kurzus előtt szerepelt a terveink között valamilyen mozgásforma, amivel megmozgathatjuk a kismamákat és a hordozós anyukákat is, babákkal együtt is. Végül rátaláltunk a BIKE WITH BABY Programra, ami nagyon szimpatikus volt, így belevágtunk.

Azt gondolom, hogy nagyon hiányzott egy effajta mozgásforma (ilyen kivitelezéssel) a helyi palettáról. Mert igenis fontos szempont, hogy babákat/gyermekeket nem kell külön rábízni valakire, ha az anyuka mozgásra/kikapcsolódásra vágyik. Hozzánk nyugodtan jöhetnek együtt - ha hordoztak korábban, ha nem. Mi azért vagyunk ott, hogy segítsünk mindenben, így nincs mitől tartani.
Anyukaként azt tudom mondani, hogy ha korábban lett volna ilyen lehetőség a városunkban én biztosan szívesen kipróbáltam volna.

Rettentően izgatott vagyok a kezdés miatt és szívből remélem, hogy szeretni fogják az óráinkat a helyi és környékbeli kedves kismamák, anyukák, mozognivágyók!

Várunk mindenkit szeretettel!

BIKE WITH BABY, bikewithbaby@gmail.com, www.facebook.com/BikeWithBaby
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el