BWB hordozott babával

Várunk szeretettel 6 hetes és 2 éves kor közötti kisgyermekeddel, akit nem tudsz vagy nem szeretnél másra bízni, amíg mozogsz és szívesen kipróbálnád akár a babahordozást, akár az indoor kerékpározást! 

Hordozáshoz szokott kisgyerekkel az óra akár ennél idősebb "babával" is látogatható, ha ő partner ebben. (Tapasztalatunk szerint ez gyermekfüggő.) 
Ilyen felállásban nagyon figyelünk arra, hogy egy "idősebb" baba már súlyra is nehezebb, ami alapból is ad egy intenzitást az órán végzett munkának.
A BIKE WITH BABY órán a hordozási tanácsadó szükség esetén dajkál vagy vigyáz, játszik a totyogóval/ra. Ez olyan korú babáknál lehet lényeges momentum, akik háton már nem, vagy csak időszakosan maradnak fent, de gyermekmegőrzőhöz még nem elég érettek. Az ő szükségletük az, hogy anyával egy helyiségben lehessenek, láthassák őt, mi pedig igyekszünk válaszkészek maradni a kisgyerekek igényeire minden életkorban.
Idővel persze lehet és érdemes is beszoktatni a kisgyermeket a gyermekmegőrzőbe azon helyszíneinken, ahol erre van lehetőség, de csakis akkor, ha a kicsi erre már valóban kész. 
Az, hogy a babakarámban játszó kicsi nyugodt maradjon és ezáltal az óra a többi résztvevő - mind az anyák, mind a babák - számára zavartalanul menjen, mindig az édesanya felelőssége és kompetenciája. 
Eddigi tapasztalataink szerint ez gördülékenyen és ösztönösen szokott működni.

A gyermekágy hat hetének leteltével a szakorvos vagy a szülésznő/bába jóváhagyásával már bátran jöhettek hozzánk! Erről nem kérünk igazolást; az órán mindenki saját felelősségére vesz részt.

BIKE WITH BABY, bikewithbaby@gmail.com, www.facebook.com/BikeWithBaby
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el